Bemutatkozó fellépés Józsefvárosban

Évente csak egy alakalommal mutatkozik be az újSTART tehetségprogram színpadi produkcióival a nagyközönség előtt. A művészeti tehetségeinknek, csak néhány napja van arra, hogy színvonalas produkciót állítsanak össze. Az ország minden tájáról érkeztek a fellépőink, akik egész évben fejlesztik magukat, hogy ilyenkor megmutathassák, hogy hol tartanak. 

A programban beás, lovári ás kárpáti cigány nyelven előadott autentikus blokkot Mata András vezetésével állították össze a zenészek. A táncosok szakmai vezetője Virág Alexandra táncművész volt.

Az autentukus blokkot színesíttette néhány popp szám, egy popping- és egy latin táncbemutató is.

A meglepetés vendégünk Balogh Krisztofer rendkívüli tehetségű énekes előadó volt, akit a Sztárban sztár műsorból ismerhet a közönség. 

Itt látható a teljes fellépés:  

A Józefvárosi Újságban Bányai Géza tollából

„Nekem az Új Start programja szó szerint új start volt az életemben”

címmel olvasható helyszíni beszámoló az eseményről.

A fellépőink:

Berki Milán – dob

Botos Mercédesz – latin tánc

Botos Zsolt – latin tánc

Kárpáti Renátó – cigány tánc, tambura

Kiss László – zongora

Lukács Janika – gitár

Makk Rómeó – elektromos gitár

Németh Karolina – cigány tánc

Oláh András – ének

Oláh István Jonatán – modern tánc

Pesti Johanna – ének

Nagyon büszkék vagyunk rátok!

A program nem valósulhatott volna meg a Belügyminisztérium és a Társadalmi Esélyteremtési főigazgatóság támogatása (ROMA-NEMZ-KUL-22-0160 számú pályázat) nélkül.

A Belügyminisztérium így segít

Belügyminisztérium  és a Társadalmi Esélyteremtési
Főigazgatóság Roma nemzetiségi civil szervezetek 2019. 2021. évi költségvetési támogatása ROMA-NEMZ-CISZ-19, ROMA-NEMZ-CISZ-21, ROMA-NEMZ-CISZ-22 továbbá Nyelvi környezetben megvalósuló roma nemzetiségi, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasótáborok megvalósításának 2019. 2020.  a 2021.  és a 2022. évi támogatása ROMA-NEMZ-TAB-19.  ROMA-NEMZ-TAB-20, ROMA-NEMZ-TAB-21, ROMA-NEMZ-TAB-22. A honlap lovári nyelvű megjelenéseit a Belügyminisztérium „Roma nemzetiségi civil szervezetek 2019. évi költségvetési támogatása” címmel kiírt ROMA-NEMZ-CISZ-19 számú pályázata támogatja.

A Roma nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2021. és a 2022-es évi költségvetési támogatása tette lehetővé 2021-ben roma tehetségeink bemutatkozó fellépésének finanszírozását a ROMA-NEMZ-KUL-21-0039 számú pályázattal. 2022-ben a ROMA-NEMZ-KUL-22-0160

A TEF így segít

A Társadalmi Esélyteremtési

Új Start Alapítvány

  • 1084 Budapest, Déri Miksa utca 3.
  • info@ujstartalapitvany.hu
  • 06 (30) 906 0858
  • számlaszámunk: 11708001-22240761,
  • adószámunk: 18975154-1-42
  • adományboltunk: ujSTARTpiac

segítse munkánkat!

kövess minket!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük