krízis program

személyes segítés

I 1084 Budapest, Déri Miksa utca 3. számlaszám: 11708001-22240761 I adószám: 18975154-1-42 I +36-30-906-0858 I újSTARTpiac I

Az ország húsz legszegényebb falujában adománnyal is segítjük a családokat. Két nagy gyűjtési akciót hirdetünk, tanévkezdéskor cipőt, karácsonykor játékot és mesekönyvet várunk. Az elmúlt években több, mint tízezer lábbelit osztottunk ki, és hatezer kisgyereknek küldtünk karácsonyra személyre szóló ajándékcsomagot. Az adományozási metódusunkat azért nevezzük személyes segítésnek, mert az adományozást minden esetben a személyes igények felmérése előzi meg. Az összegyűjtött tárgyak így pontosan azokhoz kerülnek, akiknek a legnagyobb szükségük van éppen arra az adományra. Ez ugyan több munka nekünk, a helyi partnereinek és az önkénteseinknek is, de így biztos a siker és sokkal kevesebb az adományozás generálta konfliktus, ami sajnos sok esetben kísérője a Magyarországon hibásan meghonosodott adományozási módszereknek.

Icipő szeptemberben

Az iskolakezdéshez kapcsolódóan cipőt és tanszert gyűjtünk minden szeptemberben. Az évek óta tartó kezdeményezésre számítanak az adományozóink és a rászorulók is. A partneri hálónk felizzik ebben az időszakban. Budapesti és nagyvárosi munkaközösségekben, iskolákban folyik a gyűjtés, de szép számban ellátogatnak hozzánk magánadományozók is. Míg jönnek a cipők, táskák, tanszerek, érkeznek a településekről a felmért igények. Vannak olyan falvak, ahol majdnem minden gyerek lábméretét ismerjük. A gyűjtés elején mindig aggódunk, nem merjük befogadni a kérelmeket, rangsorolunk, mert arra számítunk, hogy idén biztos nem lesz annyi, mint tavaly, de évről évre több cipő gyűlik össze. Jönnek az önkénteseink, napestig tisztítják, szortírozzák, csomagolják a cipőket, és elkészítik a települési csomagokat a felmért igények szerint. Aztán már jönnek is szintén az önkéntes szállítóink, akik elindulnak a települések felé. A helyi partnerek megszervezik a kiosztást, dokumentálnak és természetesen szigorúan elszámolnak. Bonyolultabb, mint leküldeni ömlesztve a „kultúr” padlójára a cipőket, de mi tudjuk, hogy csak így érdemes, megtisztelve ezzel azt is, aki adja, és azt is, aki kapja.

Ijáték és könyv decemberben

Ki nem gyűjt karácsonykor? Mondhatnánk, hogy majd más, hiszen ilyenkor mindenki segíteni szeretne. De nem mondjuk, mert nem látunk olyan nagyszabású gyűjtést és osztást, amihez szívesen csatlakoznánk. A módszerünk hasonló ilyenkor is, mint a cipőnél, fő a személyesség. A családok felmérése alapján az önkénteseink csillogó, névreszóló családi csomagokat készítenek, minden gyerek neme és életkora szerint kap könyvet, játékot, kis apróságot és édességet. A közösségi, vagy udvari játékokat óvodák kapják.

Mr Sale

Évente legalább kétszer a Mr. Sale Öltönyüzlet nagyobb ruhaadománnyal segíti a munkánkat. A gyönyörű, új, minőségi, nagy méretválasztékú, nadrágok, zakók, öltönyök, ingek, pulóverek, pólók, kabátok nagy örömet okoznak. A támogatott falvaink már tudnak erről a lehetőségről, nagy a sorbanállás főleg a ballagások idején. A Mr Sale karácsonykor is mindig segít, kreatív akciókat szerveznek értünk, általában ők finanszírozzák a sokszáz kiló’ szaloncukrot.

krízisenyhítés

Vannak olyan alkalmak, amikor használnunk kell a támogató bázisunkat. Ilyenkor tárgyi-, vagy pénzadományt gyűjtünk egy-egy krízishelyzetbe került családnak. A családok minden esetben olyanok, akik az ösztöndíjprogramunkban érintettek, sajnos nincs lehetőségünk arra, hogy minden kritikus helyzetbe került családon segítsünk. Így is évente minimum háromszor kell ilyen nagy gyűjtést szerveznünk.

speciális adomány

Nagy értékű tárgyi adomány menedzselése mindig nagyon kényes feladat. Ha kapunk egy laptopot, vagy egy zongorát, kinek adjuk, hiszen olyan sokan állnak érte sorba. És mi van olyankor, amikor egy egész lakásnyi bútort nem tudunk visszautasítani, mert tudjuk, hogy az az egyik családunknál nagyon kellene? Átgondoljuk, hogy meg tudjuk-e szervezni a szállítást, tudunk-e még egy laptoppal többet gyűjteni, hogy mi is, a felajánló és a rászorulók is elégedettek legyenek.

 

élmény adomány

Igyekszünk kihasználni minden olyan lehetőséget, ami vagy élményt visz az elzárt falvakba, vagy a szegregátumok lakói szabadulhatnak ki onnan valamilyen élmény erejéig. Évek óta partnerünk a Szamárfül Projekt ők elviszik a mese előadásaikat az általunk javasolt településeinkre. Az igazi művészet mindenhol és mindenkinek igazi ajándék.

év alatt

hh településen 1-15 alkalommal

rászorulónak

Ft értékű

adományt gyűjtöttünk össze és osztottunk ki

itt bemutatjuk a gyűjtési és adományozási modellt lépésről lépésre, évről évre 

A program elindításának indoka:

  • terepmunka közben tapasztalt, az alapszükségletek kielégítésében hiányt szenvedő családok tömegei
  • magas roma arányú falvakban aktív bevonódást igénylő programokat akartunk elindítani és ez jó eszköznek tűnt az információszerzésre, a helyiek felmérésére, az alapítvány megismertetésére, bizalomépítésre
  • kihívás a hazai adományozási kultúra megváltoztatására
  • az alapítvány egyre bővülő civil kapcsolatrendszere 

Tevékenységünk két fő irányt vett,

  • egyrészt tematikus tárgyi,
  • másrészt tematikus természetbeni szolgáltatások gyűjtése

Előkészítő szakmai munka:

  • kidolgoztuk a tematikus gyűjtések rendjét és metódusát
  • kiválasztottuk azokat a falvakat, amelyek kutatások szerint a leghátrányosabb helyzetben vannak
  • kidolgoztuk az adománykezelés, helyi felmérés, kiosztás és elszámolás rendjét
  • településenként leteszteltük, hogy a kiválasztott falvakban van-e alkalmas partner a módszertanunknak megfelelő adományosztásra és elszámolásra
  • lefektettük a nyilvánosságra vonatkozó szabályokat
  • rendszeres igény – és elégedettségmérést vezettünk be,

A program jellegzetességei:

  • tematikus gyűjtések évente 3-4 alkalommal (cipő, játék, tanszer és egyéb)
  • meghirdetésre szép kivitelű plakátok, média, személyes hangú levél
  • konkrét útmutatások az adományozóknak (tisztaság, sérülésmentesség, jó minőség, speciális elvárások)
  • viszonylag rövid határidőn belül éjjel-nappal, hétvégén is átvétel (Jurányinak köszönhető)
  • magánszemélyektől és célzottan szervezetektől is gyűjtünk
  • kiválasztott falvakban helyi partnerünk (civil, önkormányzati) felmérés végez a rászorult családok körében, és előzetesen egyeztetett szempontok szerint listát küld az alapítványba
  • begyűjtött adományok átvizsgálása, szükség esetén kisebb javítások és tisztítás elvégzése, a megküldött listák alapján személyes, családi, települési csomagok összeállítása
  • az adományok helyi partnerhez szállítása (Autóker önkéntesként, vagy futárszolgálattal)
  • a helyi partner a személyes csomagokat átadja, átvételit írat alá, és fényképpel, beszámolóval dokumentál
  • ez a fajta személyre, helyzetre szabott adományozás magában rejt az adományozáson túlmutató együttműködéseket az érintett településekkel és családokkal
  • önkéntesek bevonása
  • korrekt visszajelzés az adományozóknak (honlap, facebook, levél)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  • Szeptemberben az iskolakezdéshez kapcsolódó cipő adományozást végeztünk. Ebben az évben több mint ötezer (5044) pár cipő gyűlt össze, amit húsz településre (Alsóvadász, Baktakék, Fony, Fulókércs, Homrogd, Kalocsa, Olaszliszka, Ragály, Rásonysápberencs, Tornanádaska, Hajdúbagos, Bihartorda, Gáborján, Jászkisér és környéke, Vajdácska, Makkoshotyka, Taktaszada és környéke és Józsefváros) juttattuk el hátrányos helyzetű családokhoz.
  • Decemberben tizenhárom hátrányos helyzetű településre (Ragály, Vajdácska, Girincs, Alsószuha, Emőd, Fulókércs, Vaja, Jászkisér, Homrogd, Bagamér, Fony, Kishajmás, Taktaszada) és Józsefvárosban 1402 gyereknek küldtünk személyre szóló karácsonyi ajándékot.
  • A HENKEL Magyarországgal együttműködve 185 Biztos Kezdet Gyerekház kapott a közösségi mosáshoz 1/2 évre elegendő (összesen 1488 flakon) Persil mosószert és további 7 településen (Ároktő, Csenyéte, Fulókércs, Homrogd, Kishajmás, Taktaszada, Tornanádaska) osztottunk összesen 617 családnak 1 nagy kiszerelésű és mosóerejű folyékony mosószert.

Folytattuk a tárgyi adománygyűjtést is. Már hagyomány, hogy szeptemberben cipőt és karácsonykor játékcsomagot juttatunk el hátrányos helyzetű családoknak.

  • cipőgyűjtési akció

2021-ben az alábbi települések kérelmét fogadtuk el, és juttattunk el adományt:

  • Alsóvadász                        102 pár méretre csomagolt cipő + 150 pár nem egyenként csomagolt
  • Bihartorda                         66 pár csomagolt + 100 pár
  • Fulókércs                           155 pár csomagolt
  • Homrogd                           121 pár csomagolt + 100 pár + tanszer
  • Kishajmás 45 pár csomagolt + 60 pár foci cipő
  • Rásonysápberencs         100 pár csomagolt + 150 pár
  • Tornanádaska                 616 pár csomagolt
  • Zsáka                                 65 pár csomagolt + 100 pár
  • Budapest VIII. ker. – 68 pár csomagolt
  • Taktaszada és környéke (Taktaszada, Tarcal, Fulókércs, Szalonna, Hernádvécse, Hernádkércs Boldokőváralja, Fony) – megküldött, nem egyesével csomagolt cipők (felnőtt, szandál, csizma, esztétikai hibás gyerek lábbelik) – 2500 pár cipő + 5 zsák ruha
  • 12 család (benne 50 gyerek) egyéni kérelmét – kiosztott cipők: 140 db

Összesen: 1500 (1503) pár csomagolt + 3160 pár zsákos lábbeli – mindösszesen: 4660 pár, melyet 16 településen osztottunk ki.

  • Karácsonyi játék és könyv adományozás

2021-ben több, mint ezer gyereknek sikerült személyes ajándékot küldeni.

Az alábbi települések kérelmét fogadtuk el, és juttattunk el adományt:

  • Alsóvadász                 97 gyerek (32 család)                                                   
  • Budapest 8. kerület 30 gyerek (16 család)
  • Fulókércs 153 gyerek (65 család
  • Kishajmás 19 gyerek (9 család)
  • Olaszliszka 114 gyerek (30 család)
  • Ragály 106 gyerek (56 család)
  • Tornanádaska 266 gyerek (119 család)
  • Tornaszentandrás 14 gyerek (10 család)
  • Vaja 112 gyerek (54 család)                        
  • Vilmány 35 gyerek (16 család)
  • Zsáka 95 gyerek (30 család)

Közösségi játékokat kapott a Bagaméri Biztos Kezdet Gyerekház, a Józsefvárosi Kesztyűgyár és Koszorú utcai Óvoda.

  • Egyéb

A tehetség programba két laptopot és ruházati cikkeket (cipőket, sportfelszerelést) adományoztunk    a fiataloknak.

  • tanszer, cipőgyűjtés

A járvány miatt nem tudtunk nyilvánosra meghirdetni a gyűjtést, néhány stabil iskola és önkéntes csoportos gyűjtéséből származó, kb. kétezer pár lábbelit a megszokott tisztitás, csomagoslás nélkül küldtük el Boldva, Homrogd, Alsóvadász, Tiszavasvári, Köröm településekre.

Az adomány becsült értéke: 2M Ft

  • fertőtlenítő és tisztitószer

A járvány első hullámában pénzt gyűjtöttünk fertőtlenítőszerre.  360 ezer forintból Alsóvadász, Ároktő, Fulókércs, Kishajmás, Olaszliszka, Vilmány településeken 65 család részesült tisztítószerekben.

  • karácsonyi gyűjtés
  1. 2300 db játék és 500 mesekönyv gyűlt össze. Tiszavasvár (Józsefháza, Bűd), Korlát, Alsóvadász, Selyeb, Vajdácska és Kishajmás kapott belőle. 50 kg szaloncukrot a MrSale Ruhaház gyűjtéséből tudtuk megvenni. 170 család részesül belőle.

Az adomány becsült értéke: 4M Ft

  • laptop

két diáknak tudtunk számítógépet adni.

Az adomány becsült értékes: 0,3M Ft

  • tanszer, cipőgyűjtés

5200 pár lábbelit sikerült összegyűjtenünk. Az adományozásba 18 települést vontunk be (Abaújszolnok, Alsóvadász, Balajt, Bihartorda, Felsődobsza, Fony, Hernádcéce, Hernádvécse, Kishajmás, Korlát, Lúzsok, Rásonysápberencs, Sáp, Selyeb, Taktaszada, Tiszavasvári, vilmányi és mindszentgodisai óvodák). Hibátlan téli lábbelivel kb. 3900 gyereket láttunk el.

Az adomány becsült értéke: 9M

  • karácsonyi gyűjtés
  1. hatezer darab hibátlan játék és kétezer db újszerű mesekönyv gyűlt össze, melyből 1161 gyereknek (340 család) készítettünk névre szóló ajándékcsomagot. Az adományozásba 14 halmozottan hátrányos helyzetű települést – Abaújszolnok, Alsóvadász, Ároktő, Fáj, Fulókércs, Halmaj, Hernádvécse, Homrogd, Kishajmás, Novajidrány, Olaszliszka, Szin, Tiszavid, Vajdácska – vontunk be. A közösségi és udvari játékokat, használható és hiánytalan, de egy kicsit sérült könyveket a Boldvai Óvoda kapta. A kiadásokra (szaloncukor, csomagolóanyag) gyűjtést szerveztünk, melyből magánszemélyektől – elsősorban a MrSale Öltönyüzlet közreműködésével – 225.900 Ft adományt sikerült összegyűjteni.

Az adomány becsült értéke: 11M Ft

  • ruházat

A MrSale adományát 7 faluban kb. ötszáz hátrányos helyzetű emberhez juttattuk el.

Az adomány becsült értéke: 0,5M Ft

  • laptop

A roma tehetség program diákjai számára laptopokat adományoztunk. Programokkal ellátva kilenc számítógépet osztottunk ki, melyet pénzadomány, illetve kedvezményes céges vásárlás segítségével sikerült megvalósítani.

Az adomány becsült értéke: 0,7M Ft 

  • kultúra

Egy magánadományozónak és a FÜGE Produkció /JURÁNYI Produkciós Közösségi Inkubátorház közvetítésének köszönhetően Ároktőn és Hejőpapiban nyolcvan hátrányos helyzetű gyerek láthatta a Szamárfül Projekt színházi előadását.

  • tanszer, cipőgyűjtés

5080 pár lábbelit sikerült összegyűjtenünk többnyire a felhívásunkra aktivizálódott magánszemélyektől, de több iskola és cég is szervezett gyűjtést számunkra. Az ötezer cipőből kb. kétezer volt téli kiváló minőségű gyermek lábbeli, a többi szandál papucs, illetve felnőtt cipő. Az adományozásba 20 települést vontunk be, név szerint: Taktaszada, Cigánd, Köröm, Korlát, Hernádcéce, Fony, Kishajmás, Patapoklosi, Piskó, Szalonna, Rásonysápberencs, Vizsoly, Alsóvadász, Vilmány, Csenyéte, Lúzsok, Nagylóc, Hajdúbagos, Bihartorda, Szendrő.

Az adomány becsült értéke 7M Ft 

  • karácsonyi gyűjtés
  1. 4800 darab játék és 1500 db mesekönyv gyűlt össze, melyből 1140 gyereknek (398 család) készítettünk névre szóló ajándékcsomagokat. Az adományozásban 17 települést – Alsóvadász, Felsődobsza, Ároktő, Abaújszolnok, Encs, Fony, Tiszavasvári, Bagamér, Hajdúbagos, Bihartorda, Hidasnémeti, Szalaszend, Encs-Fügöd, Taktaszada, Novajidrány, Abod, Kishajmás – vontunk be. Ezen kívül egyéni kérelemre 19 családnak jutottunk csomagot, ami 52 gyereket érintett.

Az adomány becsült értéke: 11M Ft

  • A ruhaadományozást csak egy stabil partnerünk, a MrSale Férfi ruhaüzlet felajánlásának fogadásával végeztünk. Az adomány (új ruházat) kb. 300 hátrányos helyzetű emberhez jutott el, jellemzően BAZ megye kis településein a ballagási és egyéb ünnepi öltözetet biztosítva.

Az adomány becsült értéke: 1M Ft

  • Gyűjtést szerveztünk egyik ösztöndíjasunk családja lakásproblémájának megoldására (összegyűlt adomány: 0,8M Ft) illetve a nyári tehetség tábor megvalósításához (összegyűlt adomány: 0,457M Ft).

20,25M összesen

  • tanszer, cipőgyűjtés

Több mint öt ezer kiváló minőségű lábbelit sikerült összegyűjtenünk.

A cipő és – tanszer adományozásba bevont települések: Taktaszada, Csenyéte, Fáj, Kishajmás, Patapoklosi, Piskó, Tiszavasvári, Vaja, Bagamér, Hajdúbagos, Bihartorda, Ónod, Rásonysápberencs, Krasznokvajda, Alsóvadász, Szikszó.

Az adomány becsült értéke (volt benne 500 Ft értékű kissé sérült cipő és 60.000,- Ft értékű teljesen új minőségi cipő is) 13M Ft

  • karácsonyi játékgyűjtés

több, mint négy ezer darab játékot sikerült összegyűjteni, és 975 névre szóló családi csomagokként eljuttatni az alábbi településekre:

Olaszliszka, Fáj, Szin, Korlát, Alsóvadász, Kázsmárk, Bihartorda, Ároktő, Taktaszada, Diósviszló  

Az adomány becsült értéke: 3M Ft

 

  • A FÜGE Egyesülettel együttműködve két faluba (Csenyéte, Fáj) gyerekeknek szóló színházi előadást közvetítettünk.

összegyűlt 3700 pár lábbeli, ebből 2100 teljesen hibátlan, újszerű, gyerek által hordható téli, 350 pár nyári, 800 pár kissé kopott, sérült és 450 pár felnőtt cipő.

26 település halmozottan hátrányos helyzetű családjait segítettük. Az adományozással érintett falvak: Ároktő, Bagamér, Beret, Bihartorda, Csenger, Csenyéte, Demecser, Füged, Hajdúhadház, Hernádvécse, Kázsmárk, Kishajmás, Kécske, Kótaj, Krasznokvajda, Martonyi, Mátyus, Novajidrány, Piskó, Rásonysápberencs, Selyeb, Taktaszada, Tiszakarád, Tiszavasvári, Tomor, Vizsoly. 68 egyéni kérelemre küldtünk családi csomagot. Az adomány becsült értéke (volt benne 500 Ft értékű kissé sérült cipő és 60.000,- Ft értékű teljesen új minőségi cipő is) 11,8M Ft

  • karácsonyi játékgyűjtés

Rekord mennyiségű játék és mesekönyv gyűlt össze, annak ellenére, hogy most intézmények kis számban álltak mellénk, tehát elsősorban magánemberektől kaptuk az adományokat. 
Az alábbi települések leghátrányosabb helyzetű családjainak állítottunk össze személyre szóló (nem, életkor, gyerekszám) ajándékcsomagokat az összegyűlt jó minőségű, értékes játékokból:
Taktaszada (75 gyerek), Gyöngyöspata (95 gyerek) Martonyi (54 gyerek), Hajdúbagos (48), Vaja (74), Léh (74), Tiszavasvári (58), Ároktő (84) Fáj (155), Kázsmárk (154 gyerek). Jópár egyéni kérelemre is készítettünk csomagokat, ami 78 gyereket érintett. Csenyéte óvodájába és napközijébe száz gyerek, Diósviszlóra ötven gyerek megajándékozására alkalmas csomagot küldtünk. Összesen 1100 gyereknek tudtuk szebbé tenni az ünnepeket. Értéke: 3M Ft

  • nyugdíjasok Erzsébet utalvány felajánlásából 0,49M jött össze.

a szemüveg adományozási programban („Esélyt a szemnek”) adomány szemüvegkeretbe orvosi recept alapján készítettük el a szemüvegeket önkéntes optikusok bevonásával két helyszínen Ároktő 31 fő 39db szemüveg, Pere 32 fő 42db szemüveg, értéke összesen 1,215M Ft

  • Az Alapítványunk most először hirdette meg a legszegényebb falvak megsegítésére az ágyneműhuzat és törülköző gyűjtő akcióját. 14 szállodától és 50 magányadományozótól közel hatezer darab textíliát kaptunk. Hat hátrányos helyzetű településen 424 családnak, személyre szóló csomagot készítettünk. A bevont települések: Fáj, Csenyéte, Ároktő, Bihartordára, Rásonysápberencs, Domony. A nagycsaládok piperetermékeket, papucsot, köntöst is kaptak. Minden hozzánk érkezett adományt átvizsgáltunk, csak kiváló minőségű textíliákat adományoztunk tovább a rászoruló családoknak. Nagy segítséget kaptunk a Salesianer Miettex Magyarország Kft-től, akik nem csak adományoztak, de a beérkezett ágyneműk egy részének kitisztításáról is gondoskodtak. Fájon a közösség megszervezte a sérült textilek javítását ezzel megsokszorozva a kioszkható adományok számát. Értéke: 4,9M Ft
  • Szeptemberben a tanszergyűjtéskor 220 gyereknek nyújtottunk segítséget. Értéke: 0,4M Ft
  • A hagyományos cipőgyűjtésben 2204 pár cipőt kaptunk. Az akció eredményeképpen 23 hátrányos helyzetű településen élő gyerek jutott jó minőségű lábbelihez. Értéke: 4M Ft
  • Karácsonyi játékgyűjtés eredményeként Ároktő, Bicsérd, Csenyéte, Gagybátor, Igrici, Kázsmárk, Köröm, Rakaca, Rásonysápberencs és Taktaszada legrászorultabb családjaihoz juttattuk el, helyi partnereinken keresztül  773 gyereknek ajándékcsomagot, egyéni kérelmező 17 család 52 gyerekéhez postán küldtük el a csomagokat. Értéke: 2M Ft
  • A MrSale ruhaüzlet kialakított tartós adományozás keretében 680 főnek jutattunk el ruhaadományt. Értéke: 1,5M Ft
  • Cipő – és tanszergyűjtés és adományozás eredményeként (720e Ft-ot és 890 pár cipő) teljes tanszer és írószer csomagot 332, cipőt 590 halmozottan hátrányos helyzetű gyerek és 300 felnőtt kapott. Két tanodának küldtük el a természetben kapott tanszert, táskát és egyéb iskolai felszerelést.   Tizenhárom faluba (Ónod, Ároktő, Bihartorda, Vilmány, Olaszliszka, Martonyi, Rásonysápberencs, Pere, Hernádcéce, Tiszakarád, Kutas, Csenyéte, Fáj) és 21 kérelmező családnak jutattuk el az adományt.  (Értéke: 3,3M)
  • Karácsonyi játék gyűjtés és osztás eredményeként kb. háromezer darab játékból, hétszáz darab könyvből 690 ajándékcsomagot készítettünk, amiből hét falu (Fáj, Bihartorda, Olaszliszka, Erdőharaszti, Sárazsadány, Piskó, Pere) óvodásai és alsó tagozatosai részesültek. Értéke: 2M Ft)
  • Ruhaadomány gyűjtésből és MrSale új ruha adományából kb. 420 fő részesült Kázsmárk, Ónod, Vilmány és Pere településeken. Értéke: 0,9M Ft
  • Szerszám és bútor adomány Olaszliszkára került közösségi műhely kialakítására. Értéke: 1M Ft 
  • krumpli adományozás felhívásunkra 30 magánszemély és négy cég pénzadományából, 1, 292M Ft-ból 110 mázsa jó minőségű burgonyát vettünk és hat faluban osztottuk szét
      • közel 500 családnak, benne közel ezer gyereknek tudtunk segíteni  
  • cipőgyűjtésből nyolc faluba és 5 nagycsaládnak adtunk lábbelit az összegyűlt adományból
      • 335 gyerek és 45 felnőtt kapott jó minőségű cipőt (értéke: 0,9M Ft)
  • tanszergyűjtésből nyolc falu hátrányos helyzetű gyerekeinek és öt nagycsaládnak küldtük egyénre elkészített tanszercsomagot (füzetcsomag, írószer, táska stb.)
      • eredmény: 228 gyerek kapott tanszercsomagot (értéke: 0,7M Ft)
  • karácsonyi játékgyűjtésből 2500 db játékot gyűjtöttünk, az ajándékcsomagokat Miskolcon a Szegények karácsonya c. rendezvényen adtunk át, valamint további 50 db játékot a Csömöri Családok Átmeneti Otthonának juttattunk el. Tartós élelmiszereket 11 család részére készítettünk össze, a csomagokba a gyerekek részére játékokat és ruhaneműt is tettünk.
    • Eredmény:  700 gyerek kapott ajándékcsomagot (Értéke: 2,5M Ft)
  • Passzold tovább” sportszergyűjtési felhívást küldtünk harminc első- és másodosztályú futballklubhoz és utánpótlás-nevelő egyesülethez. Az akcióra jelentkező klubok megszervezték a konténereink kihelyezését és a program meghirdetését az egyesületi tagok és a szülők körében. Az összegyűlt nagy mennyiségű sportfelszerelést pályázat útján osztottuk szét. 27 hátrányos helyzetű településen 950 fiatal jutott így hozzá a rendszeres sportoláshoz elengedhetetlen eszközökhöz. Az akció során a legtöbb sportfelszerelést gyűjtő Sopron SC-t az általunk alapított „Sportolók a méltányosságért” díjban részesítettük. (Adomány értéke: 3M Ft)
  • tanszergyűjtési akciónkban 655 gyerek kapott 1.813.000 Ft értékű tanszeradományt.  Az adományokat Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Hajdú-Bihar megye, Baranya megye – hátrányos helyzetű – településein önkénteseink osztották ki. Ároktőn, Bódvaszilason, Kishajmáson, Martonyiban, Mezőcsáton, Olaszliszkán, Ónodon, Szalonnán, Sápon, Budapesten, Tiszaszentmártonban Emellett közel 1,5M Ft értékű ruhaadománnyal is enyhíteni tudtuk a tanévkezdés nehézségeit.
  • decemberben téli ruhát, játékot, élelmiszert gyűjtöttünk a legszegényebb településeken élő gyerekek karácsonyáért. A gyűjtés eredményeként december 21- én Miskolcon több mint 400 gyereknek tudtunk ünnepi ajándékcsomagot a kezébe adni. Értéke: 1,5M Ft. Az Élelmiszerbankkal együttműködve Olaszliszkán 132 család (764 rászoruló) kapott nagy értékű élelmiszercsomagot is (értéke:  1,8M Ft)

2008-2009

A Borsod megyei Alsóvadászon kalákás lakás felújítási programot indítottunk kísérleti jelleggel. A programnak részben a közösség fejlesztése, a helyi cigánytelep aktivitásának felélesztése, másrészt pedig a romák lakta házak részleges felújításával jobb életkörülmények biztosítása volt a célja. Az állagmegóvást önkéntes munkával a lakosok maguk végezték el kalákába szerveződve. Alapítványunk – a házak felmérését követően – építőipari támogatót keresett és talált a Market Építő Zrt.-ben, aki 1.696.265 forint értékű természetbeli adománnyal (faáru, tetőléc, kúpcserép, cserép, pala) fedezte az építőanyag szükségletet. A helyieket a felújítás során a perkupai Bódvavölgyi Cigányok és Hátrányos Helyzetűek Érdekvédelmi Szervezetének építőipari szakemberei (ács, kőműves) segítette (alapítványi költség 0,8M Ft), a munkálatokat pedig az alsóvadászi Demokratikus Roma Szervezet koordinálta. 15 ház került lényegesen jobb állapotba.

2010

  • Együttműködési megállapodást kötöttünk az Élelmiszerbankkal (akkor még lehetett)
    • 2300 kg élelmiszer szétosztása 4 településen (Ároktő, Tiszakeszi, Igrici, Tiszakarád) (összértéke: 0,8M Ft)
    • 2000 db joghurt szétosztása 8. kerületi általános iskolákban (összértéke: 0,16M Ft)
    • 711 fő részére élelmiszercsomag szétosztása Csengerben (összértéke: 1.05M Ft)
    • 818 fő részére élelmiszercsomag szétosztása Tiszakarádon (összértéke: 1.05M Ft)
    • háztartási kisgép 3 településre (összérték: 0,12M Ft)
  • Az MTV Szólás szabadsága műsorával együttműködve adományokat gyűjtöttünk a kislétai gyilkosság életben maradt áldozatának. A 13 éves lánnyal készült riportot 2009. decemberében sugározta az MTV, melynek hatására összesen 1.25M Ft-ot gyűjtöttünk, amit a gyám Tímea életminőségének javítására, tanulmányainak sikeres folytatására fordíthatta

2011

Tanszer – és ruhaadomány Ároktő, Igrici, Taktaszada településekre. Értéke: kb. 0,6M Ft

Karácsonyi játékgyűjtés és osztás – 2023

Idén 14 településre, 2 óvodába és 1 tanodába közel 1300 gyerekének küldtünk ajándékot karácsonyra.A 2023-as gyűjtés döcögősen indult, de annál sikeresebben zárult, mert adományozóinkra mindig számíthatunk, még ilyen nehéz évben is. Az utolsó héten csak úgy özönlöttek...

Indul a karácsonyi gyűjtés – 2023

November 22 - december 3. között játékokat, könyveket és édességeket várunk. Hozd el a még működő, hiánytalan feleslegessé vált játékaidat mesekönyveidet és mi eljuttatjuk olyan gyerekekhez, akik erről álmodnak! Idén édességet is gyűjtünk! A csomagolás és a szállítás...

Cipőgyűjtés 2023

2023-ban is, mint mindig szeptember elején kidoboltuk, hogy jöhetnek hozzánk a már feleslegessé vált, de másnak még használható cipők. Már a gyűjtés elején látszott az önkénteseink aktivitásából, hogy idén rekordot döntünk, sok cipőre számíthatunk. Itt van hát az idei...

Startol a cipőgyűjtés 2023

Hozd el gyereked, unokád újszerű állapotú megunt, kinőtt cipőit (főleg őszi-téli), és az Új Start Alapítvány eljuttatja az ország szegény falvaiba. Személyes adományozást végzünk, akciónkkal a rászorultabb családokban szűkösségben élő gyerekeket segítjük. Csak jó...

Tehetségkutató a Jászságban

Osztani ér, hogy mindenki tudja, április 1-én tehetségkutató rendezvényt tartunk 11:00-től Jászkiséren a Művelődési házban! Gyertek! A plakátok a rendezvényekről:

Szemüveg adományozás Jászkiséren

Mindig nagyon izgalmas feladat kiválasztani azt az új helyszínt, ahol bele merünk kezdeni egy ilyen nagyértékű adományozásba, mint amilyen az Esélyt a szemnek! program. Egy-egy településen 30 körüli rászorulót kell kiválasztania a közösségnek úgy, hogy az semmiképpen...

Karácsonyi játékgyűjtés és osztás – 2022

Idén 14 település közel 1400 gyerekének küldtünk ajándékot karácsonyra. 2022 nehéz év volt, nehezebben jöttek a játékok, mint máskor, de összegűjtöttünk annyi adományt, amivel az összes befogadott kérelmezőt meg tudtuk ajándékozni, a legutolsó csomagra ránézve is...

Karácsonyi gyűjtés a Klub Rádióban 2022

Idén is hírt adott a karácsonyi játék és könyvgyűjtésről a Klub Rádió. A rádió hallgatói már 5. éve támogatják az adományozási programjainkat, köszönjük! Most édességet is gyűjtünk! Dési János kérdezte a dr. Szőke Juditot az alapítvány igazgatóját a Reggeli gyors-ban...

Indul a játékgyűjtés – 2022

November 22 - december 3. között játékokat és könyveket várunk. Hozd el a még működő, hiánytalan feleslegessé vált játékaidat mesekönyveidet és mi eljuttatjuk olyan gyerekekhez, akik erről álmodnak! Idén édességet is gyűjtünk! A csomagolás és a szállítás költségeit...

Ifontos

híreink

itt találod a legfrissebb történéseket az ösztöndíjasainkról, a táborainkról, de ami a legfontosabb itt tájékozódhatsz az aktuális gyűjtéseink részleteiről is

segítsd programjainkat adománnyal, csatlakozz hozzánk önkéntesnek

kapcsolat

irodai ügyfélfogadás bejelentkezés alapján

1084 Budapest, Déri Miksa utca 3.

+36 30 906 0858

info@ujstartalapitvany.hu

írj nekünk!